Szívem királya ötvözte magában a kikezdhetetlen filozófus és termetével mindenkit árnyékban tartó nehézsúlyú örökös bajnok erényeit. Egy ilyen fenség mellett képtelenség volt érvényesülnie bárkinek. Én pedig ellentmondást nem tűrően kijelentettem, hogy királyom a trónjától megfoszthatatlan. Mert milyen a szerelem? Vak!
Egy esős hétköznap, fülledt délutánján azonban, besétált életembe laza eleganciával a snájdig sziporkázó, a társaság kedvence. Testközelbe kerülve először finom, jó szagát éreztem meg. Majd néhány érzékeny pillantás következett.
Háh! Könnyű vagy, legyintettem, te női szívek elrablója. Mondhatnám fics-úr. Vagy mégsem? S ahogy szemtelenül mosolyra futott a szája, mintha azt súgta volna: Na, még mindig Őt szereted?
Ekkor már sejtettem, hogy a szívtiprói-látszat csal. Kitörés előtt áll egy magányos vulkán. S amint a fülledt zsongásban kortyoltam a poharamból, hirtelen szájon csókolt mandulás-kesernyéjével a Balaton-felvidék úri fiúinak legsármosabbja.
E szemtelen snájdig ráébresztett, hogy belefáradtam a nehézsúlyú filozófus lomhaságába. Ki kell mondjam: Frissességre vágyom. Üde, izgalmas szerelemre.
Ilyen volt az a párás nyári délután, amikor elhagytam furmintot és megadtam magam a csopaki olaszrizlingnek. Életöröm van benne. Imádom!
